100 éve már, hogy szétszakították a magyar nemzetet. 100 éve már, hogy a Trianonban aláírt békediktátum megcsonkította a magyar hazát. 100 éve már...
Ezen a napon minden magyarnak összefacsarodik kicsit a szíve, és belegondol, hogy mi lenne ha... Én is. De hiszem, hogy a határok azok csak fizikailag választanak el minket egymástól. Hiszem, hogy összetartozunk!
A koronavírus akármikor is jön, nem lett volna jó. De nekem most külön szívfájdalmam, hogy ezen a napon itthon tudok csak megemlékezni. Pedig én mentem volna műsorokat nézni, sírtam volna sok-sok magyar emberrel együtt ezen a gyásznapon.
Nem állítom, hogy itthon nem pityeredek el mindig, csak egy könnycsepp erejéig is az összes Trianonos reklámon ami a tévében megy. Nem állítom, hogy nem fut át borzongás rajtam a Nagy-Magyarországos térképeket látva.
De ez ellen én nem tudok mást tenni, minthogy elhoztam nektek verseket és zenéket. Borzongjatok, pityeregjetek ti is!
Reményik Sándor: Három szín
A keblünkről letiltották,
leszaggatták a három színt.
Keblünkről beljebb vándorolt,
befogatták a szíveink.
Ameddig piros lesz a vér,
ameddig fehér lesz a hó,
amíg zöldell a rét füve,
lesz jel, eszünkbe juttató.
Hogy hitünk hol van, hol hazánk,
hogy hova, kihez tartozunk,
s kié a föld, hol elsüllyed
a koporsónk, ha meghalunk.
Hogy az életünk sivatag,
hogy vérbe mártott kép a táj,
s a testnek a letépett tag
utána sír, utána fáj.
Ameddig piros lesz a vér,
ameddig fehér lesz a hó,
amíg zöldell a rét füve,
míg lesz magyar szív, dobbanó.
A keblünkről letilthatják,
letéphetik a három színt.
A keblünkről beljebb vándorol,
befogadják a szíveink.
E három szín után fog szívünk
sikoltva égni, vérezni.
Ki mindenünnen leszaggatta,
jöjjön és onnan tépje ki!
Kárpátia: Hol vagytok székelyek
Megannyi gyönyörű táj, természeti kincs, és nem utolsó sorban megannyi ember mely külhonba került egyik percről a másikra. Életem eddigi egyik legjobb kirándulása volt amikor az osztállyal Erdélybe mentünk. Lélegzetelállító volt mind a természet, mind a székely városok. Csak a román zászló ne lett volna felaggatva mindenüvé. Mintha nem tudtuk volna magunktól is, hogy ez már nem magyarhon. De az volt, és mi nem felejtünk!
Andróczky Lászlóné: Adósunk Európa (részlet)
Volt egyszer egy ország,
ahol élt a magyar.
A Kárpátok védték,
ha jött a zivatar.
Az idők folyamán
ráéheztek mások.
Széjjeldarabolták
Nagy-Magyarországot.
Akartuk? Mi élők?
Tehetünk mi róla?
Felelős mindezért:
a vén Európa!
Széttépték országunk',
sok millió szívet,
kisebbség nemzetünk,
öt országba, így lett.
Ki kérdez ma minket
- Jó nektek így élni?
Kinek van jogába
szíveinket tépni?
Trianont sínylődi
hat ország magyarja.
Köztünk nem sok akad
aki így akarja...
Fel is sorolhatom:
a szép Kárpátalja
lakossága magát,
ős-magyarnak vallja.
Ott nyílt meg számunkra
a Kárpát-medence,
onotta a magyart
az áldott Verecke.
De megjött Trianon
és sorsokkal játszva,
csodás országunk
darabokra vágta.
Ekkor szlovák, végül
orosz lett Verecke.
Ez a magyarságnak
mindenkorra: lecke!
És így van ma Bánát,
Baranya és Bácska,
hetven év után lett
Jugoszláviába'.
Ezért román Erdély,
szlovák a Felvidék.
Nagy-Magyarországot
eképpen tépték szét.
Erkel Ferenc: Hazám hazám
Mit lehet tenni összetartozásunk jegyében? Igazából egészen sok mindent. Támogatni, akár egy aláírással is a külhoni magyarok jogaiért küzdő törekvéseket. Utazni, meglátogatni Erdélyt, Kárpátalját, Délvidéket, Felvidéket, Őrvidéket. Tisztelni, fenntartani a hagyományokat. Nekem erre a néptánc tökéletes.
József Attila: Nem, nem, soha!
Szép kincse Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a kárpátok felett!
Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!
Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk, és áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is olyan régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk!
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen, egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!
Ismerős Arcok: Nélküled (a végére hagytam az instant sírós zenét)
És, hogy bele kell-e nyugodni? Szerintem nem! Ha mindenki belenyugodna, akkor soha semmilyen változást nem fogunk elérni.
És, lesz-e megint Nagy-Magyarország? Nem tudom. Nem hiszem. De az igenis hiszem, hogy lesz százszor jobb a határon túli magyarjainknak! És ebből a hitemből nem engedek!
A fejléckép forrása:https://777blog.hu/2019/06/04/osszetartozunk-mert-mi-egy-verbol-valok-vagyunk/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése