Bauer Barbara: A fekete rózsa

 

Sziasztok! 

Ebben a bejegyzésben Bauer Barbara megrendítő történelmi romantikus regényéről hoztam értékelést.

Fülszöveg:

Azt mondják fekete rózsa nem létezik. Színe csupán fények játéka, árnyalatok keltette látszat. Sommer Anna azonban nap mint nap ott látja a szőlőben, a sorok végére ültetve. Vajon egyszer megtudja milyen is a színe valójában?

 Anna, vagy ahogyan a családban hívják, Annus, Etyeken nő fel, ezen szőlődombok övezte, magyarok, svábok, zsidók lakta településen. Alig tizennégy éves amikor kitör a második világháború, és nem csak bevonuló édesapja és két ikerbátyja sorsa miatt kell aggódnia, hanem a nála két évvel idősebb Andrisért, akihez már nem csupán ártatlan, gyerekes vonzalom fűzi.

 Andris felmenői - szíjgyártók és borászok - a török kiűzése után messzi bajor földről érkeztek Etyekre. A faluban azt beszélik, hogy Andris nagyapja, a szőlőhegyen remeteéletet élő Vénember, különleges bort tud készíteni. Olyan bort, amelyben nem csak az van benne, aki készítette, de az is aki issza. Egyszer Annus is megkóstolta. Lehet, hogy azért tűnik fel előtte újra meg újra egy fekete márványlap, belevésett nevekkel, köztük azéval, akit mindenkinél jobban szeret?

Értékelésem:

Mindig is szerettem a történelmet. Érdekesnek találtam, ahogyan az idővel elmúlnak és változnak a dolgok. A hatalom veszélyes játékát, az érdekeket, a háborúkat. De néha bele sem gondoltam, miközben a történelem könyvet forgattam, hogy mennyi mennyi érzelem, mennyi emberi sors, élettörténet áll egy egy mondat mögött. Kétezer svábot és németet telepítettek ki Etyekről, hadifogságba kerültek katonáink a Donnál. Tények és szavak. De ezek mind sokkal többek voltak ennél. Nem csak egy ok a lázadásra nem csak egy történelmi esemény. Hanem emberek és életek.

Ez a könyv csodálatosan rávilágított engem erre. Az írónő lassú folyással meséli el a történetet, gyönyörűen illeszti egymáshoz a szavakat. Szépen lassan pedig az olvasó megismer egy családot. A traumáikat, vágyaikat, érzelmeiket. A nagyhatalmak csatározásaiba nem szólhatnak bele, tűrniük kellett és viselni a következményeket. Míg a történelem, a huszadik század lassan újra fellázad, ahogyan lassan újra egymásnak esnek az országok úgy nő fel Annus is, a főszereplő. A könyv elején tízéves kislányként találkozunk vele, de a végére, nem árulok el nagy titkot, érett nővé cseperedik. Megtapasztalja a szerelmet, szeretetet az éltető erőt ami sokszor hoz fájdalmat magával de végeredményben ez az, amely tartja a reményt mindenkiben.

A történet, mint említettem Annusról szól. Őróla és családjáról, szeretteiről, Etyekről. Egy számomra nagyon érdekes szemszögből közelíti meg a második világháború eseményeit, az itthon maradott, tehetetlen egyszerű paraszt emberek szemszögéből. Az egész könyvet átjárja a félelem, az aggódás ugyanakkor a szebb jövőbe vetett remény és hit. Mert minden reggel és minden tavasz egy új kezdet, egy új remény. Miközben Annusnak fiatalon fel kell nőnie a háború borzalmaihoz és erősnek kell lennie a megváltozott életük nehézségeinek leküzdéséhez. A fronton harcoló Andris iránt érzett szerelme pedig nem csappan meg az idő múltával, az események szomorú előrehaladtával sem.

 Megrendítő volt olvasni, hiszen Bauer Barbara szép szavai és csodálatos írásmódja az én szememből is könnyeket csalt. Együtt sírtam a szereplőkkel, hol a szomorúságtól, hol a meghatottságtól. De nem csak a legszebb és legemberibb érzésekről olvashatok olyan gyönyörűen hanem a természetről, a szőlőről, a fekete rózsáról és a borkészítésről is. Bár az utóbbihoz nincsen túl sok közöm és mindig is csak mókából olvastam a borosüvegek hátuljára írt fennkölt szövegeket, a könyv más értelmet adott ennek is.

 Nagy hatással volt rám a történet és órákig tudnék még mesélni erről a csodáról. Nem tudom elégszer kiemelni, hogy az, ami számomra az egyik legfontosabb egy könyvben, az írásmód, hogy az mennyire gyönyörű volt. Tökéletes arányban voltak a leírások és párbeszédek, melyeket nem éreztem egy kicsit sem egyszerű, hétköznapinak. A korszak és az emberi sorsok megrendítőek és elgondolkodtatóak. Aki csak egy kicsit is érdeklődik a történelem, a múlt eseményei, régi korok emberei, történetei iránt annak bátran ajánlom ezt a könyvet, mely az egészet ráadásként magyar szemszögből közelíti meg. Az emberekben még élénken élnek Trianon, talán máig ki nem hevert, sérelmei, motivációik a nép újra összekovácsolásában is rejlenek.

 Én új kedvencet avattam.

Borító:

A személyek a borítón feltehetőleg Annust és Andrist ábrázolják, na őket nem igazán így képzelem el (tudom, hogy háttal állnak de háttal se így képzelem őket). Ezt leszámítva tökéletes választás. A színtónusok és ez a kicsit ködös tájkép nagyon illik a könyv hangulatához, ott vannak a szőlők meg a domb is... A pecsétszerű rózsák és az alig alig látható cikcakk minta a borítón ad neki egy régi, képeslapos beütést ami jól passzol a történethez. Illetve keménykötéses és védőborítós, ami az olvasáshoz nyújt egy kis plusz élvezeti értéket. Nagyon meg vagyok elégedve, tetszik nagyon.

Kedvcsináló: 

 -Azt mondják, fekete rózsa nem létezik - folytattam. Mondani akartam. Magamnak, talán nekik, nem tudom. - Színe fények játéka, árnyalatok keltette látszat. Valójában karmazsinvörös. A legmélyebb bordó, amit érzékelni lehet, teltsége elnyel minden más színárnyalatot. Én gyönyörködtem benne. ott volt velem a legnehezebb pillanatokban, amikor az életet átjárja a halál. Amikor minden olyan reménytelennek tűnt, fájt legbelül. Csak néztem és hagytam, hogy a természet reményt adjon.

 

 Pontozás:

Stílus: Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire magával ragadtak a gyönyörű leírásai, hasonlatai az írónőnek. Ha ez nem így lett volna leírva biztosan nem könnyezem meg... 5/5

Mondanivaló: Annyi, de tényleg annyi megható, de mégis remek gondolat volt a könyvben, mind a várakozásról, mind a háborúról, a hatalomról és nem mellesleg a szerelemről... 5/5

Összhatás: 5/5

Ennyi lett volna a bejegyzésem erről a csodálatos könyvről, ami nem véletlenül lett kedvenc, mindenkinek szeretettel ajánlom.

Lenke