Sziasztok!
Ebben a bejegyzésben ismételten megmutatom nektek, hogy hogyan készítettem el egy festményemet, fázisképenként, lépésről lépésre.
Ez a festmény más mint az eddigiek amiket festettem. Külsőre is, bár nem tudom vagyok-e elég nagy művész ahhoz, hogy absztraktnak nevezhessem, de legfőképpen festésélmény ügyileg. A színekből, meg a végeredményből majd látszik, hogy nem voltam éppen a legboldogabb hangulatállapotomban, erre pedig rátettem egy lapáttal azzal, hogy bekapcsoltam a lehető legmelankolikusabb lejátszási listámat. A festés maga pedig elég intuitív volt. Miután megmutattam az alkotmányomat magát még fogok erről beszélni, de ugyan volt egy alap inspirációm a végére egészen elvonatkoztattam tőle, és tényleg azt és úgy festettem ahogyan csak jött. Néhol már az ecsetet is félredobva, nyakig festékesen. És tudjátok mit? Nagyon jól esett, hogy nem volt semmilyen alap kép amit szerettem volna vászonra vinni, nem foglalkoztam olyan dolgokkal, mint a fény árnyék játék amit egyébként mindig figyelembe veszek. De ami a legjobb, hogy elvárások nélkül álltam neki. Ez pedig azt eredményezte, hogy a festés egy nagyon terápiás folyamattá vált...
De nézzük is azt a bizonyos folyamatot!
1. Elsőnek felkentem egy ilyen szürkés alapot, amihez igazából már nem is a palettán, hanem magán a vásznon kevertem össze a színeket.
2. Felvittem középre egy barna csíkot
3.Az ujjaimat és némi zöld színt használva mindent össze-vissza mázgáltam
4. Elfordítottam a képet, mert a szemem könyörgött ezért
5. Festettem rá egy kacsát. Ne kérdezzétek, akkor még jó ötletnek tűnt...
6. Összekötöttem a középső foltokat az aljával
7. Végre eltüntettem a kacsát (teljesen indokolatlan volt) és próbáltam további kezemmel mázgálásokkal kielégíteni a szemem szimmetriaigényét
8. Nem tudtam eldönteni, hogy végül is állítva, vagy fektetve lenne jobb, így elfordítottam és így végeztem rajta apró simításokat
9. Még mielőtt a végeredményt megmutatnám, itt egy kép, hogy hogyan nézett ki a kezem a műveletek után.
10. És a végeredmény, amit végül visszafordítottam fekvő helyzetbe
Most pedig elmondom az érzéseimet vele kapcsolatban. Nagyon szeretném, ha megosztanád velem a te gondolataidat az alkotásomról, ha pedig nem szeretnéd, hogy befolyásoljalak most hagyj egy kommentet. ;)
Amikor elküldtem egy barátnőmnek a képet, azt írtam neki, hogy kifestettem magamból a frusztrációim. Szerintem pont ez látszik a végeredményen is. Az inspirációm, most már elárulom, a téli, szép fények nélküli, sötét, szürke, ködös naplemente volt, az ő különös színeivel és a leszálló felhők miatt elmosódott és kivehetetlen alakzatokkal, amiket a normál tárgyakból, városokból csinált. Én, ezt is látom a végeredményen. Ugyanakkor látom benne a tehetetlen viharos, bizonytalan gondolataim, amik a vírus és a kevés szociális inger miatt (is) kialakultak bennem, amiket most vászonra vittem. Meg azt is, ahogyan elengedtem (ugyan csak a festmény erejéig) az elvárásaimat magammal szemben. Nem akartam valami mesteri, Picassóhoz méltót festeni, hanem csak úgy hagytam, hogy azt és úgy alkossak ahogyan abban a pillanatban érzem. Mindez pedig, amit már fentebb is említettem nagyon terápiásan hatott rám...
Ennyi lett volna mára az Egy kis művészet rovatom, mindenképpen írjátok meg mit gondoltok, nagyon kíváncsi vagyok rá!
Találkozunk legközelebb, Lenke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése