Három nap telefon nélkül - Mellébeszélő

Sziasztok!
Nos, három egész napot eltöltöttem a telefonom nélkül, és ebben a bejegyzésben ennek a három napnak a tapasztalatait, élményeit, érzéseit fogom veletek megosztani. És ezzel a bejegyzéssel debütál a Mellébeszélő rovat! Ennek keretében fogok olyan témákat boncolgatni, amik nem kapcsolódnak a könyvekhez, de tematikailag nagyon egymáshoz se. Fogadjátok szeretettel, próbálom majd életben tartani. ;)

 Kezdjük azzal, hogy mégis miért? Nos, nekem a telefonom minden vasárnap kiírja, hogy az elmúlt héten átlagosan mennyi volt a képernyőidőm. Amikor megláttam, hogy 6 óra 12 percet mutat, akkor valami átkattant az agyamban, és úgy döntöttem, hogy ide drasztikus változtatások kellenek. Így három napra beraktam a szekrénybe (igen, ennyire drasztikus) és nem vettem elő a telefonomat.
 Még mielőtt belekezdenék a tapasztalataim mesélésébe tudni kell, hogy én a korosztályomhoz képest kevesebbet telefonozok, és konzervatívabban állok a témához is. Példának okáért az iskolában végig a táskámban tartom, és még szünetben sem veszem elő. Nincsen se Instagramom, se Facebookom, se Snapchat, se Twitter, se semmi ilyesmi. Az egyetlen közösségi felület ahova regisztrálva vagyok, az a moly. Meg a YouTube, de az szerintem egész más tészta. Lehet ez valamikor változni fog, de ez, a mondhatni digitális detox előtt és közben így állt.
 Hozzá kell tenni ehhez a képernyőidő számhoz azt is, hogy ez a távoktatás alatt készült, ahol minden feladatot a telefonomon kaptam meg, és lehet, hogyha ezt levonnánk belőle egy sokkal alacsonyabb értéket kapnék, de ez a tény a teljes elborzadásomon nem segít.
 Most, hogy karantén helyzet is van, még jobban bennem van az a kényszer, hogy hasznosan töltsem el a napjaim. És bizony nem egyszer megesett, hogy a következő matekpélda, a rendrakás, vagy csak beágyazás helyett felmentem a molyra, vagy megnéztem egy YouTube videót. E miatt volt bennem egy kis lelkiismeret furdalás, ami végül ahhoz a bizonyos három naphoz vezetett.
 A kezdéshez meg kellett várnom a szünetet, az említett távoktatás miatt. Ennek, katolikus lévén örültem is, hiszen így a telefon nélküli napok egyike nagypéntekre esett, a legfontosabb böjti napra. Így az imakönyvemmel felvértezve vágtam bele ebbe a három napba. Igazából senkinek nem szóltam róla, csak a legjobb barátnőmnek, hogy ne ijedjen meg, ha nagy csend van felőlem. Az  egyetlen engedményem annyi volt, hogy a tesóm telefonjáról bejelentkezzek a molyra, de csak annyi időre, hogy bejelölhessem az aktuális olvasmányaim. Most pedig a naplóm segítségével sorra veszem a napokat.

Az első nap. Igazából, hasznos akartam lenni, festeni, könyvespolcot rendezni, de elkövettem, egy "végzetes" hibát. Ez a hiba, pedig a lehető legjobb értelemben volt hiba. Ugyanis belekezdtem Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó, röpke 700 oldalas kötetébe. Így mindennemű tervem füstbe ment, és szinte az egész napot az olvasással töltöttem. Illetve elmentem futni, de ezt ha van nálam telefon is megteszem, sőt akkor még a kilómétereket és az időmet is meg tudom nézni, de kibírtam e nélkül. És, csodák csodájára telefon nélkül sikerült időben lefeküdnöm. A naplómba a következőket írtam a napról: "Nos, a mai nap teljesen telefonmentes voltam. Mégse vagyok elégedett. [...] Hisz sikerült, nem? De. De tunya voltam egész nap. Csak olvastam."

A második nap. Az a 700 oldal nem tűnik el csak úgy magától. A mai napom fele is abból telt, hogy az udvaron ültem és olvastam, azt a bizonyos Ambrózy kötetet. De ennek a nagy kinn olvasásnak mi lett a vége? Az, hogy jól leégtem. Vagyis fiúk, lányok, ne kételkedjetek az áprilisi nap erejében, és kenjétek be magatokat naptejjel! Ezután meg e-misét néztünk meg ilyenek. De nézzük mit írtam a naplómba: "De mint telefonmentes nap se alakult jól. A telefont többször is hiányoltam." Így visszatekintve, nem kellett volna elkönyvelnem rossz napnak a napot attól, hogy többször is hiányoltam a telefonomat, mert ez normális. Ha az embernek kivesznek egy olyan dolgot az életéből, ami azelőtt szerves része volt, persze, hogy hiányozni fog. De nem titkolom előletek ezeket az alkalmakat, amik igazából rossz szokások. Az egyik, amiről azóta folyamatosan szokatom le magam, hogy reggel, amikor felkeltem az első dolgom az volt, hogy elkezdtem nyomkodni a telefonom. Ez persze addig nem állt fenn, amíg iskolába jártam , mert egész egyszerűen nem volt rá időm. Aztán a másik meg, egy könyvekhez kapcsolódó rossz szokásom. Ugyanis ha a könyvben egy unalmasabb részhez érek, automatikusan előkapom a telefont, hogy megnézzem írt e valaki meg ilyenek. Ez  most hiányzott, bár szerintem ha mindig elővettem volna a telefont, nem olvasok el két nap alatt 700 oldalt. (Nem mintha unalmas lett volna az Ambrózy, mert egyáltalán nem, de minden könyvben vannak kevésbé érdekes részek na) Illetve volt még egyszer hogy hiányzott, telefonálni akartam, de azt mostanra már bepótoltam.

A harmadik nap. Meglepő, de ez volt a legkönnyebb. Egész későn keltem a délelőttömet hajmosással töltöttem, délután pedig a kertben ténykedtem. Ezzel a nappal kapcsolatban a naplómba se írtam semmit, csak a három nap összegzését.

De akkor úgy összességében. Könnyebb volt, mint gondoltam. Ezeken az apró alkalmakon kívül nem hiányzott semmi a telefonról. Csak minduntalan attól féltem, hogy lemaradok valamiről. Hogy írt valaki valami fontosat, netalán az edzőm, vagy csak valaki segítséget szeretne kérni tőlem, én meg nem is tudok róla. De nem maradtam le SEMMIRŐL. De tényleg semmiről. Igazából azt nem mondom, hogy ez a tény kicsit rosszul esett, sokkal fontosabbnak éreztem én eddig magam attól, minthogy három nap alatt ne akart volna tőlem valaki valamit...
 A naplómból, még ezt az egy, kívülállók számára is érdekes részt találtam: "Meg azokban a 10-15 percekben hiányzott leginkább, amikor vártunk valamire, amikor nincs arra idő, hogy belekezdjek egy újabb fejezetbe. Aztán a festéshez, rajzoláshoz a fő inspirációs felületem, maga a Pinterest is a telefonon van, így ez is offolva volt. Vagyis végeredménybe arra jutottam, jó volt ez a három nap, de hosszútávon semmiképpen se szeretném telefon nélkül eltölteni a mindennapjaim, főleg nem a karantén alatt. Ugyanakkor az is világos, hogy ennyi időt eltölteni rajta FÖLÖSLEGES." Még mindig ugyanezen a véleményen vagyok. Rendkívül hasznos volt ez a három nap, mert így igazából kicsit ki lehet szűrni, hogy mi az amire ténylegesen szüksége van az embernek. És nem azt mondom, hogy most letörlöm az összes csak magam szórakoztatására letöltött appjaimat, mert nem kell átesni a ló túloldalára. Meg kell találni az egészséges középutat. Nem bűn a szórakozás, akkor se, ha nem lesz belőle hasznom, mint mondjuk az olvasásnál a szókincsfejlesztés.
 Arra is rá kellet jönnöm, hogy ez a 21. század. Bármennyire agypusztítónak gondolom néha a telefont, és borzadok el, amikor mondjuk egy kávézóban azt látom, hogy az emberek ülnek egymás mellett és nyomkodják a telefonjukat. Szerintem annál illetlenebb nincs, ha társaságban vagyunk, és a beszélgetés helyett a saját telefonunkba burkolózunk. De azt belátom, hogy nem küzdhetek a teljes telefonmentesség és digitális detox mellett, ha ez ennyire az emberek mindennapjai része, és ha én saját magam se vagyok "bűntelen".
 De még mindig csak biztatni tudok mindenkit arra, hogy próbálja ki. Ha nem is három egész napra, csak egyre vagy 12 órára. Mert így talán rájön az ember azokra a káros szokásaira, amik a tudomány szerint sincsenek jó hatással az életünkre. Talán ki tudja majd szűrni azokat a dolgokat amik nem fontosan. De a telefon végérvényes elhagyása mára már nem jövedelmező, csak akkor ha utána felvonulunk szerzetesnek a hegyekbe. :)

Nos, ennyi lett volna a Mellébeszélő rovat első bejegyzése. Remélem tetszett nektek! Egyetértetek velem? Kipróbálnátok? Szívesen fogadok minden véleményt, még akkor is ha ez szöges ellentéte az enyémnek. Találkozunk legközelebb, addig is olvassatok sokat, mossatok kezet, maradjatok otthon!
                                                                                                                                                    Lenke