Agatha Christie: Bűbájos gyilkosok

Halihó! Ebben a bejegyzésben a Bűbájos gyilkosokcímű könyvről lesz szó, a krimi koronázatlan királynőjétől, Agatha Christie-től.

Fülszöveg:
Mark Easterbrook jól tudja, hogy a Sárgaszínű Ló rejtélyének megfejtéséhez a legelején kell kezdenie. No de mivel is kezdődik a rejtély valójában? Gorman atya halálával? Vagy azzal, hogy a gyilkos oly elszántan keresett nála valamit, hogy még a reverendát is elszagatta? Vagy pár perccel korábban kezdődött minden, amikor az atya egy haldoklóhoz érkezett látogatóba? Netán annak a veszekedésnek is köze van az ügyhöz, amelyet Mark korábban véletlen kihallgatott?

Babonák, okkultizmus, Shakespeare-drámába illő, boszorkányos öregasszonyok bukkannak fel a nyomozás során - és egy baljós névlista melynek tagjai többnyire már halottak... Bárhol is kezdődött ez a történet, Mark és társa Ginger azt kívánják, bárcsak soha ne bukkantak volna a rejtély nyomára.

Értékelésem: 
Még egy gyakorlottabb AC olvasónak is lehetnek tévképzetei, ha sokáig nem vesz a kezébe regényt, jó regényt tőle. És igen, magamról beszéltem. Valamiért, amikor kezembe vettem a könyvet egy unalmasabb történet fogalmazódott meg a fejemben. Egy igazán okos krimi, ami a közepén belassul. És igen, lehet vannak ilyen regényei is Agatha-nak, de ez nem ilyen. De még mennyire, hogy nem! Ez a történet jogosan versenybe szállhat akármilyen más regénnyel a mai krimifelhozatalból. Mert ez letehetetlen volt. Le-te-he-tet-len!
 Igazából először az keltette bennem a negatív ellenérzést a könyvvel kapcsolatban, hogy nem szerepel benne se a jól megszokott Miss Marpple, se a szeretett Poirot. De tudjátok mit? Nem is hiányoztak. Mark Easterbrokkal több szempontból is azonosulni tudtam, döntéseivel, félelmeivel, és aggályaival egyetértettem. Ginger ilyen tekintetben más tészta. Nagyon kisarkítva a dolgot talán úgy tudnám megfogalmazni a viszonyulásomat hozzájuk, hogy Mark olyan amilyen most vagyok, Ginger pedig egy olyan karakter amilyen lenni szeretnék. Mark félősebb, míg Ginger rettentően bátor, és belevaló. Így ők ketten, annak ellenére, hogy nem volt sok idejük a szívemhez nőttek. Aztán Ariadne Oliver. Én, mivel más Ariadne Oliver könyvet még nem olvastam, ha nem látom a molyon, hogy az ő sorozatának a része, nem tulajdonítok nagy szerepet neki. Mert, annak ellenére, hogy a nagy csavarra ő világította rá, teljesen véletlen Markot szerintem nem is volt neki. Ezért ezt nem igazán tudom hova tenni, de világítsatok rá, ha tévedek! Egy igazán pozitív, és kedvenc szereplő volt még a történetben Lejeune felügyelő. Van amikor a történet megköveteli, hogy bunkó és berögzött rendőrök legyenek benne, de ez nem ilyen volt szerencsére. Lejeune alapos volt, szelíd, és rettentően okos. Ennek ellenére egy színes fantáziájú ember, aki nem csak a kézenfekvő lehetőségeket hajlandó számításba venni. És ez nekem végig rettentő szimpatikus volt benne, és nem árulok el nagy titkot azzal, hogy végül ő rakja helyre a szálakat mindenki fejében.
 És rá is térhetünk a történetre, a csöppet sem szokványos történetre. Én nem ismerem Agatha Christie teljes életművét, de tőle még nem találkoztam ilyesfajta sztorival, ami ennyire különleges lett volna. Mert ez nem csak szimplán egy "lelőtték, elásták, meggyilkolták ki lehetett" sztori (és nem, ezt nem az ilyenfajta történetek ellen mondom, mert azok is nagyon jók, senki ne értse félre) ez ennél sokkal misztikusabb. De ennél többet nem szeretnék elárulni, mindenkinek legyen meglepetés. Mert szerintem most érdekesebb volt a gyilkosságok mivoltja, mint maga a gyilkos. Bár a drága Lejeune azt a személyt is képes volt érdekesen leírni. De hiszen engem mindig is foglalkoztatott, mi lehet ezeknek az embereknek a mozgatórugója.
 Egy szó mint száz, egy igazán különleges, izgalmas és zseniális olvasmány volt ez, bátran ajánlom rutinosabb krimifogyasztóknak és azoknak is akik csak most ismerkednek a műfajjal, mert ez egy tökéletes példája a jó kriminek.

Borító: 
A fenti képen látható, Helikon kiadásos borítóval van meg nekem a könyv, ami bár nem túl esztétikus véleményem szerint, jól ábrázolja a történetet.
 És itt a borító kapcsán kiemelném, hogy mennyire nagyon tetszik a címválasztás (is). Az angol, eredeti verzió lefordítva magyarra A sápadt ló lenne, de nagyon örülök, hogy a magyar változatban ezt a cseppet sem fantáziadús nevet Bűbájos gyilkosokra cserélték. Mert ez mennyire jól hangzik már!

Pontozás:

Stílus: Pont azt kaptam Agatha Christie-től amit vártam, sőt még többet is! 5/5

Történet: Szerintem nem tudom tovább ragozni, hogy mennyire különleges,és misztikus. 5/5

Mondanivaló: Viszonylag sokat megjelent a gonoszság, mint téma, sok érdekes gondolat megfogalmazódott mind a szereplők, mind az én fejemben. 5/5

Összhatás: 5/5 Olvassátok! Ne riasszon az senkit vissza, hogy hatvan évvel ez előtt játszódik!

Ennyi lett volna ez a bejegyzés, köszönöm, hogy olvastátok. Maradjatok otthon, mossatok kezet, olvassatok sokat, legközelebb találkozunk!